Új Leviatán, avagy az Állam mint bevételmaximalizáló gépezet

Thomas Hobbes államelmélete még 350 év után sem veszített semmit aktualitásából. A nagy ipari államok között a mai Franciaország tökéletesen testesíti meg Leviatán alakját: egy olyan hatalomét, amely mindenbe belekontárkodik. Igen. Belekontárkodik, mert látva a jelenlegi vezetés által megvalósított - a leginkább rekordnagyságú államháztartási kiadásokkal és magas adókkal jellemezhető - gazdasági intézkedéseket, az állam minden értelemben vett "szakértelme" igencsak megkérdőjeleződik. Nem kell filozófusnak vagy közgazdásznak lenni ahhoz, hogy ezt belássuk. Elég csak beülni egy bisztróba, részt venni egy baráti vacsorán, mindenki - politikai hovatartozástól függetlenül - ugyanarról fog panaszkodni: a cigarettára, a sörre és a benzinre kivetett magas adóról, az utakra kihelyezett traffipaxok magas számáról, a parkolási díjak emeléséről, a családi kedvezmények megnyirbálásáról, a háztartásbeli anyák számára nyújtott támogatások visszaszorításáról stb. De elegendő pusztán megnézni az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentéseit: 2011 óta a kötelező kiadások 65 milliárd euróval növekedtek, 2013-ban pedig ezek mértéke a GDP 46,3%-át fogja majd várhatóan adni, míg ezek a kiadások 1960-ban például csupán a GDP 30,6%-át adták. Ugyanez a "leviatáni tendencia" figyelhető meg a többi államháztartási kiadás vonatkozásában (amelyek egy évszázaddal ezelőtt a GDP 10%-át tették ki, 2013-ban viszont már 57%-ot prognosztizálnak). Vagyis az Államnak sosem volt még ilyen "szakmaiatlan" ráhatása a gazdasági életre.


"Az új Leviatán a politikai szféra és a bürokrácia sajátos szövetsége, egy bevételmaximalizáló gépezet". Buchanan már az 1970-es években felhívta a figyelmet az államháztartás feltartóztathatatlan növekedésére, és határozottan azt állította, hogy a társadalmi jólét maximalizálására törekvő állam feltételezése tarthatatlan. Szerinte a közösségi döntések, a politikai verseny, a bürokrácia, illetve a különböző érdekcsoportok törekvései mind azt mutatják, hogy a képviseleti demokrácia működése komoly veszélyeket rejt magában. Ezért szükség van egy új "fiskális alkotmányra", amelynek feladata, hogy korlátozza a költségvetés méretét, a költségvetési deficitet, az adóztatást, valamint az államadósság mértékét is. Természetesen Buchanan ezt nem kimondottan Franciaország vonatkozásában írta le; Leviatán-hipotézisét minden fejlett, nyugati államra kiterjesztette, mintegy zseniálisan megjósolva a közkiadások és az államadósság párhuzamos elszabadulását. Buchanan után szabadon ma sokan vallják azt, hogy a társadalom köteles a tudatlanság, az önámítás, a beletörődés és a cinizmus ellen küzdeni, s fel kell ismerni, hogy a homo politicust és a homo economicust ugyanazon egoista célok vezérlik: a saját jólétük maximalizálása, amely a társadalmi jólét maximalizálása felett áll. Megválasztottnak vagy újra megválasztottnak lenni - számukra ez a kérdés, hiszen minden vezetőben benne rejlik a természetes hajlam arra, hogy a hitelekből finanszírozott közkiadások növelésével édesgesse magához a választókat a hatalom megszerzése érdekében. Így még inkább érthető, milyen okok vezették Hollande-ot arra, hogy választási kampányában messziről kerülje a válság franciaországi következményeinek feltárását választói előtt. Így még inkább érthető, hogy Ayrault kormánya a jelen pillanatig inkább az adóztatás eszközét alkalmazva igyekezett csökkenteni az államadósságot. De vajon az alkotmányos korlátozás megoldást nyújt mindezen problémákra? Vagy a demokrácia a saját Leviatánjává válhat?