Nicolas Sarkozy nem csak az UMP vezető politikusi szerepére törő François Fillon számára jelent problémát. François Hollande is komolyan aggódhat miatta, hiszen köztársasági elnökké választása után tíz hónappal kénytelen belátni, hogy egyáltalán nem győzte le politikai riválisát. A jelenlegi köztársasági elnöknek a februári agrárkiállításon elhangzott "Nem fogod többet látni!" mondata pusztán egy kirohanásnak minősíthető. Sőt, az ilyen és egyéb megnyilvánulásokból a választókat még mindig az az érzés tartja hatalmában, mintha egy meghosszabbított választási kampány közepén állnának. Hollande politikai cselekvéseit még mindig a Sarkozy-ellenesség motiválja, ugyanakkor az idő múlásával ez nem igazán mutatkozik kifizetődőnek. Ugyan François Hollande megnyerte a tavaly májusi elnökválasztást, de csupán 51,6%-nyi szavazattal. Azóta úton útfélen azzal kell szembesülnie, hogy Nicolas Sarkozy támogatottsága igencsak erősödik mind társadalmi, mind politikai szinten. Kétségtelen, a történelem ismétli önmagát. 1981-ben Valéry Giscard d'Estaing, 2007-ben Ségolène Royal is ugyanezen szindróma áldozata lett.

Sarkozy esete azonban még ennél is különlegesebb, mivel a "kudarcos" szereplés egyáltalán nem törte meg. Sőt... Következetesen tagadta a vereséget, illetve véd- és dacszövetség megalakítására szólított fel annak érdekében, hogy igazolja az elmúlt öt év politikájának helyességét. Ez egyet jelentett a vetélytársak  szőnyegbombázásával, hiszen ezzel is csak azt dörgölte az orruk alá, hogy senki nem érhet fel az ő szintjére. Ez azonban egyszerre volt bátor és veszélyes taktika egy olyan időszakban, amikor a jobboldali összefogás és megújulás komoly megosztottságot eredményezett a párton belül. Ezt a stratégiát pedig segítette, hogy - Jean-Pierre Raffarin-t kivéve - egyetlen vezető jobboldali politikus sem merészelte kritizálni Sarkozy ötéves regnálását. Így történhetett meg, hogy Nicolas Sarkozy ma is "uralkodhat" a legnagyobb francia jobboldali párton, hiszen a szimpatizánsok körében még mindig a legnépszerűbb jobboldali politikus. Sarkozy stratégiájának további részét képezi a hosszas csendet megtörő, múlt heti interjú, amelyben pedig kemény kritikával illette a jelenlegi kormányt. A megnyilatkozást sokféleképpen lehet értelmezni, ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy eszmefuttatása igencsak hozzájárult ahhoz, hogy a választók tisztábban lássák az ország jelenlegi állapotát. Szerinte Franciaország ma egy kettészakított ország, és aggodalmát fejezte ki annak jövője miatt, hiszen úgy tűnik, míg két válságkezelési módszer között hezitál a politikai vezetés, addig képtelen lesz kiutat mutatni a válságból. És legyünk őszinték: igaza van. A gazdasági növekedés beindulása még igencsak messze van, François Hollande visszafogottsága és tétovasága pedig - ami egyébként reflexió volt Sarkozy bonapartista magatartására - egyáltalán nem segíti Franciaország újbóli felemelkedését. Ám amíg mi csak a karizmát hiányoljuk a politikai vezetés részéről, addig ő zseniálisan játszik politikai ellenfelei idegeivel, kapkodásra, szakmaiatlan és átgondolatlan lépések megtételére késztetve ezzel a szocialistákat...

Párizs. Maison de la Chimie. "Nicolas Sarkozy barátai" immár második alkalommal szerveztek nagygyűlést, amelyen - a volt államfő iránti lojalitásuk nyilvános kifejezése mellett - azt elemezték, hogy milyen helyet foglalt el Franciaország a világpolitikában a volt államfő öt éves regnálása alatt. A hangulatot kissé elrontotta Jean-Pierre Raffarin aznapi, nyilvánosan tett keserű megjegyzése, amely lényegében öt pontban foglalta össze Sarkozy-nek az elnökválasztási kampány során elkövetett hibáit. Ahogy Patrick Balkany, Laurent Wauquiez és Jean-François Copé "védőbeszédét" hallgattam, több kérdés is foglalkoztatni kezdett: Vajon Nicolas Sarkozy még mindig 2017-ben gondolkodik? És a hívei nem tesznek túlzott erőfeszítéseket azért, hogy továbbra is életben tartsák a volt államfő visszatérésének lehetőségét? Természetesen a mini konferencia végére teljes meggyőződéssel hittem a VISSZATÉRÉSBEN, de ez nem is csoda egy francia politikai szeánsz után... :) A helyzetről való objektív képalkotás azonban megköveteli, hogy számba vegyük, milyen feltételek teljesülésére lenne szükség ahhoz, hogy Nicolas Sarkozy valóban eséllyel indulhasson 2017-ben az elnökválasztási versenyben. 

Thomas Guénolé politológus szerint alapvetően nyolc feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy Sarkozy győzelemmel zárhassa az államfői posztért folytatandó versenyt:

1. A választást megelőző évben továbbra is kedvezőtlen gazdasági helyzetnek kell fennállnia Franciaországban. Ez azonban nem Sarkozy-n múlik. A pénzügyi piacok és a pénzintézetek rendkívül instabil helyzete, az a tény, hogy ezek egymástól rendkívüli mértékben függnek egymástól, valamint a reálgazdaság teljesítő képessége, illetve a 2016-ra prognosztizált gazdasági konjunktúra alapján még jóslatokba sem lehet bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy a választást megelőző évben milyen állapotban lesz a francia gazdaság.  

2. A Karachi-Bettencourt ügynek a választási kampány kezdete előtt le kell zárulnia, vagy legalábbis Nicolas Sarkozy ügyben játszott szerepének tisztázódnia kell.  Ha figyelembe vesszük a francia igazságszolgáltatás működését, nem elképzelhetetlen, hogy a Karachi-Bettencourt ügyet még 2016 előtt lezárják. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy éppen 2016 közepén zárul le, amely Sarkozy imázsára nézve igen káros következményekkel is járhat. Ráadásul minden Élysée palotával kapcsolatos ambíciókat ápoló politikus arra fog törekedni, hogy ne merülhessen feledésbe Sarkozy e kínos ügyben való érintettsége. 

3. Az imázs részeként folyamatosan hangsúlyozni kell, hogy Sarkozy a legmegfelelőbb jelölt az ellenzék soraiban. Ez utóbbi többek között azon fog múlni, hogy addigra feltűnik-e a párton belül egy másik, komoly támogatással bíró karizmatikus vezető. Sarkozy-nek következetesen ki kell tartania e stratégiai elem mellett, hiszen a Fillon-Copé duó nagyban az ő malmára hajtja a vizet, amennyiben folytatódik közöttük a szánalmas hatalmi harc. 

4. A 2017-es választásokig ne rögzítsék a pártszabályzatban, hogy jelöltet csak az UMP tagjainak többségi támogatásával lehessen állítani az elnökválasztásra. Az UMP jelen állapotában túlságosan gyenge. De igen megosztott is: nem csak a "ki a párt elnöke?" kérdést illetően, hanem abban is, hogy a pártelnök - legyen bárki is az - egyáltalán rendelkezik-e felhatalmazással arra, hogy megakadályozza fű alatt a korábbi elnök minden előválasztási procedúra nélküli jelöltségét. Ám még ha az UMP-n belüli válság ősszel meg is oldódik, az új - talán legitimnek tekinthető - pártvezetés Sarkozy-hez fűződő viszonyától függ majd, hogy e feltétel teljesülni fog-e. 

5. A választások előtt legalább egy évvel meg kell kezdeni a kampányt, amely várhatóan nem okoz majd különösebb nehézséget. 

6. Szükségképpen korrigálni kell a Sarkozy-ről alkotott általános képet a hatalomgyakorlás során tanúsított, az állampolgárokban ellenszenvet keltő magatartást illetően. Ez nagy kihívás lesz a kampánystáb számára. A közvélemény-kutatások következetesen azt mutatják, hogy a választók nem elégedetlenek teljes mértékben Sarkozy öt éves regnálásának összképével, és úgy vélik, hogy jobban helyt állna a válságkezelés terén, mint jelenleg utódja. Ugyanakkor nyilvánvaló tény, hogy a hatalomgyakorlás során mutatott viselkedése az, amely a választók ellenszenvét és radikális elutasítását kiváltotta (jelenleg a választók 30%-a már holnaptól szívesen látná az Élysée palotában, de 70%-uk egyértelműen elutasítja még a visszatérés ötletét is). Természetesen számolni kell azzal is, hogy a baloldali, illetve szélsőbaloldali választókat - érthető okokból - nem lehet megnyerni Sarkozy számára,  a centrumpártok szimpatizánsainak politikai preferenciája pedig eredendően változékony. Így az imázsépítés legelső feladata az alábbi kell, hogy legyen: Nicolas Sarkozy legkésőbb 2016-ban nyilvánosan - például egy hiteles interjú keretében - ismerje el korábbi hibáit, és kérjen elnézést a hatalomgyakorlás során tanúsított visszatetsző viselkedéséért. Ezután lehetséges csak rátérni egy olyan emberkép felépítésére, amelynek révén Sarkozy bizonyíthatja, hogy levonta a 2012. évi elnökválasztás vereségének tanulságait. Ám temperamentumát ismerve nem lehetünk abban biztosak, hogy ennek megtételére bármikor is készen állna. Mégis kénytelen lesz megvívnia magával a harcot, nem csak azért, hogy az első fordulóban potenciális jelöltként indulhasson, hanem azért is, hogy reális eséllyé váljon a második fordulóba való jutása.

7. Szükséges, hogy Nicolas Sarkozy folyamatosan jelen legyen a médiában, és részt vegyen a nyilvános közügyeket érintő vitákban. Ugyanakkor Sarkozy napi szintű médiaszereplése igen kényes helyzetek elé állíthatja a közhatalmi kommunikációt. Egyfelől az azonnali és totális visszatérés minden bizonnyal bagatellizálná a politikus Sarkozy imázsát, másfelől a közéletből való teljes kivonulás lehetővé teszi a párton belüli "utódjelöltek" megerősödését, amelynek következtében egy esetleges vissszatérés már elvetélt és hiábavaló kísérlet lenne. Tudja is ezt a nagy taktikus: 2012 nyarától vagyunk lelkes nézői a "nyugdíjba vonultam, mégis mindenütt ott vagyok" előadásnak, amelyben Nicolas Sarkozy semmilyen értelemben nem nyilvánul meg a közügyeket illetően, mégis mindenütt - a médiacsatornákon való szereplési lehetőséget kihasználva - jelen van hívei révén, akik különféle retorikai elemeket használva folyamatosan gondoskodnak arról, hogy Sarkozy neve és visszatérésének lehetősége a köztudatban fennmaradjon. 

8. Végül, de nem utolsósorban természetesen az is fontos, hogy ő maga is részt akarjon venni az elnökválasztási versenyben. Nicolas Sarkozy tipikusan az a politikus, aki élvezi, hogy hatalom van a kezében. Ráadásul tudja jól, hogy ő az egyetlen személy a jobboldalon, aki képes egyesíteni az UMP szimpatizánsait (ezt jól bizonyította a pártelnök-választás során kibontakozó megosztottság is). Tisztában van azzal is, hogy megvannak a képességei arra, hogy kivezesse az országot a válsághelyzetből. És nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Nicolas Sarkozy "visszaeső": 1999-ben egyszer már kivonult a politikából, miután kudarccal végződött számára az európai parlamenti választás, de 2001-ben visszatért, és győzelemhez segítette Chirac-ot.

Mindezek fényében így csak egy bizonytalan eleme van a francia politikai életbe való visszatérésének: valóban részt akar venni egy ádáz politikai versenyben vagy netalán más babérokat kíván majd learatni?